Dél-afrikai Köztársaság, Maloti-Drakensberg
2016. november

Dél-afrikai Köztársaság, Kruger
2016. december

Dél-afrikai Köztársaság, Kruger
2016. december

Dél-afrikai Köztársaság, Kruger
2016. december

Dél-afrikai Köztársaság, Wakkerstroom
2016. november

Dél-afrikai Köztársaság, Wakkerstroom
2016. november

Dél-afrikai Köztársaság, Wakkerstroom
2016. november

Új-Zéland, Kaikoura, nyílt tenger a Déli szigett?l délre
2002. január 5.
Antipod albatrossz Gibson alfaja: Antipodean Albatross Diomedea antipodensis ssp. gibsoni. \r\nA Vándoralbatroszt választottam, mert korábban még egy fajnak tekintették, de a hosszú ideje folyó vizsgálatok igazolták (kevés DNS munka is), hogy külön faji státuszra jogosult az Antipod szigeteki albatrosz. Az eredeti Vándoralbatrosz faj így Vándor (\"Snowy\") . Amszterdam szigeti és Antipod albatroszra bomlott. A Vándoralbatrosz így csak az Atlanti és Indiai vizeken költ, Új-Zélandtól délre csak néhány pár. Az Déli Óceán szigetei közül több is nagy kiterjedés?, az Antipod szigeteken az új törzsalak (Diomedea antipodensis antipodensis) fészkel, és kis számban még a Campbell és Chatham szigeteken. A képen látható Gibson albatrosz bizonyosan az Auckland szigetekr?l származik, ami egyetlen fészkel?helye, mintegy 3200 pár költ itt évente. \r\n(forrás: www.nzbirdsonline.org.nz) A populáció viszont a fiatal madarakat is számítva, ennél jóval nagyobb, mivel kétévente fészkel, így cserélik egymást a szigeten a fészkel?k! B?ven 10 000 felett van tehát a számuk és jut bel?lük Új-Zéland déli vizeire is, így a Déli Sziget partjai mentén a Kaikoura melletti vizekre (Gondoljuk meg ez több ezer km a fészkel?helyt?l, tehát továbbra is vándorok).\r\nEgy egyszer? Chinon objektívvel fotózva (diára), mivel a nagy objektívem végleg elkallódott a repül?n...Szerencsére nem volt rá szükség, olyan bizalmasok ezek az albatroszok a hajókkal. Itt etetik ?ket, azonban a halászhajók már nem bánnak velük ilyen jól, még ma sem, állítólag évente több ezer albatrosz pusztul el a hálókban (az összes fajból, de én így sem akarom elhinni..).\r\nA képen egy hím, valószín? ad. pd, a tojók háta és gyakran melle is sötétbarna. Ezek a hímek a gyakoriak ott, és egészen hasonlóak a f? Vándoralbatrosz formához: Diomedea exulans exulans, ami Kaikoura partjainál télen el?fordul, de január az ott nyár, így ahhoz viszont nem volt szerencsém. A képen láthatók állandó kísér?ik a Moszatsirály (Kelp Gull), ami nagyjából a déli Dolmányos sirály és az elmaradhatatlan Fokföldi viharmadár (Fokföldi „galamb” , Daption capense).\r\nSzámomra a dolog aktualitását az adja, hogy novemberben földrengés rázta meg a Kaikoura madármegfigyel? központot is. A szünetben a képeket feldolgozva küldtem néhányat Új-Zélandra is. Utána kell járni, hogy jelenleg milyen helyzetben vannak, miel?tt valaki oda elindul albatrosznéz?be! Blog: http://blog.tepapa.govt.nz/2018/02/15/12000-images-on-new-zealand-birds-online-with-help-from-hungary/

Sri Lanka, Sinharaja
2016. december
A Sri Lanka lowland rain forests egyik jellegzetes endemikusa.

Omán, Salalah, Khawr Ad Dahariz
2012. december 18.

Sri Lanka, Nuwara Eliya, Victoria Park
2016. december
Hogy legyen valami színesebb is...

Sri Lanka, Sinharaja Forest
2016. december
Egy nehezen látható endemikus. A kép nem a legjobb de legalább van :-)

Dél-afrikai Köztársaság, Wakkerstroom
2016. november

Amerikai Egyesült Államok, Kauai, Hanalei National Wildlife Refuge
2012. március 21.
Anas wyvilliana - Hawaiian Duck - Földrajzi izolációjának köszönhetően Hawaii elképesztően különleges lehetőséget jelent a fajkeletkezési folyamatok tanulmányozására. Az elmúlt napokban felrakott, alább látható képek a gyapjasmadarakról az adaptív radiáció legszebb példái, amelyben a csőralak evolúciós léptékben villámgyors átalakulása segítette a pirókokat, hogy a rengeteg szabad ökológiai fülkét betöltsék. Ma már ráadásul azt is tudjuk, hogy epigenetikai mechanizmusoknak köszönhetően néhány generáció elegendő a csőralak jelentős megváltozásához. A képen bemutatott koloa azaz hawaii réce viszont a hibridizáció mintapéldája lehet (mint az olasz veréb). Legfrissebb (Lavretsky et al 2015 JEB) genetikai adatok szerint a szigetvilágban eredetileg őshonos Laysani-réce és egy éppen arra csavargó tőkés réce romantikus hawaii nászéjszakáján foganhatott valamikor a pleisztocén-holocén határán. A Laysani-réce a polinézek érkezése után a nagyobb szigetekről kiszorult, végül mindössze 12 példányos világállományról sikerült visszahozni a Laysan-szigeten ~500 példányos populációvá, miután az utolsó tojó utolsó előtti fiókáját 1930-ban megette egy áttelelő alaszkai póling (azóta szegény pólingnak lett kisebb a világállománya..). A történelem ismétli önmagát, a vadászati célból nagy mennyiségben az 1960-as években beletelepített tőkés récének köszönhetően a hawaii réce genetikai állománya gyorsan kezd “felhígulni” az újabb hibridizáció miatt. Ma már csak Kauai szigetén a Hanalei környéki természetvédelmi területeken él egy “genetikailag tiszta” populáció (ha lehet ilyet egy eredendően hibrid faj esetében kijelenteni), IUCN vörös listás veszélyeztetett faj, mintegy 1500 becsült példánnyal. A hawaii réce a tőkés récénél kisebb, egyszerűbb tollazatú, az ivari dimorfizmus nem jelentős, a hátsó sötétebb fejű példány a nászruhás hím.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Branta sandvicensis - Nene - A kanadai lúd ma is elkeveredik ritka téli vendégként Hawaii-ra, de félmillió éve néhány ősének annyira megtetszett a szigetcsoport, hogy ott ragadtak huzamosabb ideig és boldogan nőttek (az óriás hawaii lúd például a túzoknál is magasabbra 120 cm-esre!), amíg ki nem haltak, azaz a polinézek érkezéséig. Egyetlen fajukat kímélték csak meg, mert a néné nagy szerencséjére a szezonális altitudinális migrációjának köszönhetően az Ég és a Föld közötti kapcsolat szimbólumává vált a polinézek szemében. Erről sajnos az európai vadászok nem tudtak, ezért Cook kapitány érkezése után a hawaii lúd 25 ezerre becsült állománya 1951-re mindössze 30 példányra zsugorodott. Megmentése a kipusztulástól a a fajmegmentési programok egyik első sikere és elsősorban Peter Scottnak (WWF alapító; panda logó rajzoló, IUCN vörös lista kitalálója, olimpiai érmes vitorlázó) és csapatának köszönhető Slimbridgeben. A visszatelepítés 1962-ben sikeres volt és ma már 2500-ra becsült állománya él vadon a szigetek többségén. Élőhelye a víztől független, leginkább az alhavasi réteken, hegyi erdei tisztásokon fordul elő, de utunk során lávamezőn is találkoztunk vele.

Amerikai Egyesült Államok, Kauai, Hanalei National Wildlife Refuge
2012. március 21.
Fulica alai - Hawaiian Coot - A pontos evolúciós eredete még nem ismert, hátha klassz PhD téma lehet, főleg ha valaki szponzorálja a DNS mintavételhez szükséges hawaii utazást…de legvalószínűbb, hogy a gyűrűscsőrű szárcsa leszármazottja, amely Észak-Amerikában vonuló faj. A csekélyszámú vizes élőhelyen még könnyen megfigyelhető (például a golfpályatársulás karakterfaja), világállományát ~2000 példányra becsülik. Guvatfélékhez tartozó rokonai közül még egy vízityúkfaj élte túl a polinézek érkezését, a hawaii guvat azaz helyi nevén “moho” például 1884-ben pusztult ki az európaiak miatt, korábban a polinézek szemében ennek a fajnak is “kapu” azaz tiltott volt vadászata.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Buteo solitarius - Hawaiian Hawk - Az Io az egyetlen ragadozómadár faj Hawaiion, genetikailag a prériölyv a legközelebbi rokona. “Molekuláris óra” becslések alapján ~700 ezer éve alakulhatott ki ez a faj, hasonlóképpen a “~300 ezer éves” galápagoszi ölyvekhez a Csendes-óceánra kisodródott prériölyvekből, amelyek Kanada és Argentína között hosszútávú vonulók. (Ezt főleg az azori WP tikkelő haverjaimnak írom, hogy figyeljenek rá, hogy esetleg éppen fajkeletkezést twiccselnek:)). Mivel rágcsálók eredetileg nem éltek Hawaii-on, ezért rovarokra és énekesmadarakra specializálódott, fák koronájából indulva csap le rájuk, mint egy Accipiter faj. Ennek megfelelően Buteo létére viszonylag kis termetű, hosszabb lábú és rövidebb szárnyú. Úgy tűnik, hogy immunológiai védelmi képességét a hematozoákkal pl. a madármalária Plasmodium kórokozójával szemben megőrizhette még prériölyv korából. A vadászat miatt a 60-as években már csak ~100 körüli állománya a fokozott védelemnek köszönhetően több ezer példányra emelkedett, ezért sokfelé könnyen megfigyelhető a Nagy-Szigeten. Ez egyébként elkeserítő módon újabb természetvédelmi nehézséget is hozott magával, mert a vadon már kipusztult hawaii varjú visszatelepítési programjának kudarcáért az ʻio-k feleltek, amelyek szisztematikusan egyenként levadászták a san diegói állatkertben felnevelt, majd szabadon engedett tapasztalatlan ʻalalā-kat….

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Big Island, Saddle Road
2016. november 6.
Asio flammeus sp sandwichensis - Short-eared Owl - . A Pueo reményeim szerint néhány százezer év múlva már számomra is armchair tick lesz, addig be kell érnem az -egyébként vitatott- endemikus alfaji státussal. Azért kell ilyen sokat várnom, mert a Pueo a feltételezések szerint mindössze ~1500 éve érkezhetett Hawaii-ra egy Alaszkából érkező réti fülesbagoly invázió keretében. Fennmaradásukhoz persze kellettek a polinézek is, akik négy őshonos bagolyfajt pusztítottak ki ebben az időszakban és gondoskodtak a réti fülesbagolynak legideálisabb rágcsálótáplálék importjáról is. A terülj-terülj asztalkám hatására a réti fülesbaglyok nappali életmódra álltak át és sikeresen alkalmazkodtak a szigetvilág szinte minden élőhelyéhez. Persze az európaiak érkezése már nekik is kihívást jelent, a vadászat hatására számuk megcsappant, ezért védettek. Jelenleg a “Sick Owl Syndrome” azaz SOS tizedeli őket, amelynek hátterében feltételezhetően a felhalmozódott peszticidek állhatnak.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Chasiempis sandwichensis - Hawaii Elepaio - Elnézést az életlen, rossz minőségű képért, de ez faj sem szerepel még a birdingen és ezzel lesz teljes a Nagy-szigeten előforduló 9 őshonos énekesmadarat bemutató sorozat. A harmadik énekesmadár család, amely képes volt a Hawaii-szigeteket meghódítani a császárlégykapó-félék (Monarchidae) családja, amely feltehetően déli irányból a polinéz szigetvilágból jutott el a szigetcsoportra. Három fajuk él Hawaii szigetén, Kauai-on és Oahu-n, az utóbbi súlyosan veszélyeztetett. A Nagy-szigeten élő faj szerencsére 1500 méter felett még sok helyen könnyen látható, a száraz bokorerdőkben és a hegyi esőerdőben egyaránt előfordul. A gyors mozgású elepaio a polinézek szent madara, mert segít kiválasztani, hogy melyik koafa nem alkalmas a biztonságos kenuépítésre. Amelyik koafán elepaio vadászgat rovarokra az elöregedett, rossz állapotú fát jelez.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Himatione sanguinea - Omao - Nemcsak a pirókok voltak képesek a kolonizációs bravúrra, hanem a 8 amerikai klarinétmadárfaj egyikének őse is sikeresen repülte át nyugati irányban a négyezer kilométeres távolságot a Csendes-óceán felett. A klarinétmadarak a rigófélék családján belül a fülemülerigók közeli rokonai. A Hawaii-szigeteken legalább 5 fajuk alakult ki, amelyből sajnos már csak kettő maradt fenn. A Nagy-Szigeten azaz helyi nyelven magán Hawaii-on az omao vagy hawaii klarinétmadár fordul elő a keleti nedves oldal hegyi esőerdeiben. Jellegzetes szép éneke vagy recsegő hívóhangja segítségével lehet a lombkoronában általában helyben megülő madarat megtalálni. Szerencsére állománya stabil, 170 ezer példányra becsülik. Közeli rokona a kisebb termetű puaihoi Kauai szigetén endemikus és már csak ~500 példány maradt fenn belőle.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Himatione sanguinea - Apapane - Elnézést a gyatra fotóért, de még nincs a birdingen fénykép a kármingyapjasmadárról és ezzel a hetedik fajjal teljes a Nagy-Sziget gyapjasmadár szettje. Elsősorban nektárral táplálkozik, de rovarokat is fogyaszt, gyakran légykapószerűen vadászva a lombkorona tetején. Szerencsére ez a faj még viszonylag gyakori, 1500 méter felett az összes nagyobb szigeten előfordul. Kis létszámú, aktívan mozgó csapataival minden hegyi esőerdei túrán találkoztunk.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Loxops mana - Hawaii Creeper - Ez a szegény gyapjasmadárfaj annyira jellegtelen színű, hogy az egyetlen őshonos madárfaj, amely még a polinézektől sem kapott egy szépen csengő, de európai ember számára általában kiejthetetlen saját nevet a helyi 13 hangból álló ʻŌlelo nyelven. Az angol neve azonban találó, viselkedése leginkább egy fakuszra hasonlít, emiatt viszonylag nehéz is megfigyelni a sűrű és magas lombkoronában. Sajnos ez a faj is veszélyeztetett, állománya két kisebb erdőfoltra szorult vissza és mindössze néhány ezer példányból áll.

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Pu’u La’au, Mauna Kea
2016. november 7.
Loxioides bailleui - Palila - A pirókokra leginkább hasonlító magevő gyapjasmadárfaj. A Mauna Kea nyugati, száraz oldalában ~2500m magasan található hegyi bokorerdőben fordul csak elő. Fő tápláléka a képen látható, a japánakácok (Sophora sp) rokonságába tartozó mamane virága és termése, amelynek szaporításában fontos szerepet játszik. Ez a súlyosan veszélyeztetett faj van a legnagyobb bajban a Nagy-Sziget endemikus gyapjasmadarai közül. A nagy szárazság miatt gyenge a mamanetermés, ezért az elmúlt évtizedben 90%-al csökkent az állománya és előfordulása egy kisebb erdőfoltra szorult vissza. Elindult egy állatkerti fajmegmentési program és a helyi lakosság körében egy figyelemfelkeltő akció, amelynek keretében megnyitottak egy tanösvényt, amely mentén viszonylag könnyen megfigyelhető.

Lesotho
2016. november

Amerikai Egyesült Államok, Hawaii, Hakalau Forest National Wildlife Refuge
2016. november 6.
Loxops coccineus - Hawaii Akepa - Alsó csőrkávájának legvége oldalra enyhén elhajlik, aminek segítségével a keresztcsőrűhöz hasonló módon nyitja fel a rügyeket rovarok után kutatva a lombkoronában. Szintén az énekesmadarak között szokatlannak számító tulajdonsága, hogy a hímek csak a második költési időszakukra lesznek látványos narancssárga tollazatúak, előtte a tojókhoz hasonlóan egyszerű szürke színezetűek. Becsült állománya néhány ezer példányból áll, elterjedése a Mauna Kea csapadékos keleti oldalára korlátozódik, közeli rokonai Oahun és Mauin az elmúlt 20 évben kipusztultak. A malária mellett a betelepített japán pápaszemesmadár, mint kompetitor megjelenése okozott egy komolyabb összeomlást a populáció méretében és szorította vissza a Hakalau-erdő belső magterületeire a 2000-es években.